Névadónk

Váci Mihály

(1924-1970)

1924 karácsonyán a nyíregyházi Ókistelekiszőlő 42. szám alatti zsúpfedeles kis házban született Váci Mihály. Szülei nehéz körülmények között kezdték életüket, mert héttagú      családról kellett gondoskodniuk. Édesapja a vasútnál pályamunkás, majd fékező lett. Mukavégzés közben agyvérzést kapott, majd felgyógyulása után kapus ill.    poggyászmegőrző lehetett csak. Váci már 6 éves kora előtt iskolás lett. Felnőtt korában is szeretettel emlékezett kedves tanítóira. Nagy álmát szerette volna megvalósítani: festő szeretett volna lenni. Vágyai megvalósításában mindig segítségére volt az édesanyja, aki mindent megtett, hogy gyermekeit-, Mihályt és Andrást- úgy tudja felnevelni, hogy a nyomorúságból ne érezzenek semmit. A tanítóképző elvégzése után szeretett volna tanárképző főiskolán tanulni. Apja csendben, bocsánatkérőn ennyit mondott:

„Kilencven pengő a havi fizetésem. Menj el egy esztendőre legalább ki a tanyára! Szerezz magadnak egy kis ruhára valót!” Így lett Váci Mihály 18 évesen a várostól mintegy hat kilométerre lévő II. manda-bokori tanyai iskola tanítója. Életének erről a korszakáról sokat írt verseiben és prózai írásaiban; a sorkosztról, a tanyasi parasztok életével való közelebbi megismerkedéséről, magányáról s természetszeretetéről, amely talán az egyedüli tiszta örömöt jelentette akkoriban számára. A II. világháború vége felé segédszolgálatos katonaként végighurcolták majd egész Magyarországon, s miután a határon megszökve visszatért Nyíregyházára, azonnal rátörtek a betegségek. Miután egészségi állapota némiképpen megjavult, diákkollégiumi igazgató lett. 1949-ben Budapestre került a Művelődésügyi Minisztériumba, majd a Tankönyvkiadó Vállalatnál dolgozott, ahol számos irodalomtankönyvet szerkesztett, s közben a bölcsészkar magyar szakán tanult. Első kötete az Ereszalja megjelenése után József Attila díjjal tüntették ki. A 60-as évek első felében, már íróként és közéleti személyiségként nem egyszer emelte föl szavát a hátrányos helyzetben lévő munkás- paraszt fiatalok továbbtanulási lehetőségének biztosításáért. Ettől kezdődött el Váci Mihály ma már sokszor legendákba ívelő, szokatlan nagy népszerűsége. Sikerét nyilvánvalóan annak köszönhette, hogy olyan érzéseket és gondolatokat szólaltatott meg, amelyek az emberek széles rétegeit érintették, s amelyekről a magára találás ily nyílt gesztusával ekkoriban más költők nem szóltak. A költőt 1965-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, még ugyan ebben az évben országgyűlési képviselővé választották. Közéleti szerepe egyre nőtt. Sokat utazott: Franciaország, Olaszország, a környező államok, Kuba, Vietnám. Nem harcban esett el. Váratlan súlyos betegség vetett véget életének, 1970. április 16-án halt meg Hanoiban. Budapesten a Farkasréti temetőben nyugszik.

Művei: Ereszalja, Bodza, Mindenütt otthon, Szegények hatalma, A zsezse-madár, Kelet felől,

Akác a forgószélben, Eső a homokra, A sokaság fia, Százhúszat verő szív, Toldi feltámadása,

Utazás Bürokronéziában, Váci Mihály összegyűjtött művei, Értelmes terhek alatt, Rózsák a jégen,

Valami nincs sehol, Lobogó jegenyék, ismeretlen napló 1956 októberéből, versek és vallomások,

Pirók, télen. Gellérthegy, Lágymányos tájékairól. Versek, próza, beszélgetések Bp. 2005, Váci Mihály Kör.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.